NetBIOS: a hálózati szolgáltatás működése és céljának részletes magyarázata

A NetBIOS: A Hálózati Szolgáltatás Mélyreható Vizsgálata

A hálózatépítés története során számos protokoll és szolgáltatás született, fejlődött, majd idővel elhalványult, átadva helyét újabb, hatékonyabb megoldásoknak. Ezen protokollok közül az egyik legmeghatározóbb, amely hosszú ideig a Microsoft Windows alapú hálózatok gerincét képezte, a NetBIOS (Network Basic Input/Output System). Bár ma már ritkán találkozunk vele önállóan működő, modern környezetben, öröksége, és az általa lefektetett alapok a mai napig hatással vannak a hálózati kommunikációra, különösen az SMB (Server Message Block) protokollon keresztül. Ennek a cikknek a célja, hogy részletesen bemutassa a NetBIOS működését, céljait, történelmi kontextusát és azt, hogyan illeszkedett, majd hanyatlott a hálózati ökoszisztémában.

A NetBIOS nem egy hálózati protokoll a szó szoros értelmében, hanem egy API (Application Programming Interface), azaz egy programozási felület, amely a hálózati alkalmazások számára biztosít hozzáférést az alapvető hálózati szolgáltatásokhoz. Eredetileg az IBM fejlesztette ki 1983-ban, a PC Network hálózatához, és célja az volt, hogy egyszerűsítse a hálózati kommunikációt az alkalmazások számára, elvonatkoztatva őket az alapul szolgáló hálózati hardver és protokollok bonyolultságától. A NetBIOS feladata a számítógépek egyedi azonosítása a hálózaton, valamint az adatok küldésének és fogadásának lehetővé tétele.

A NetBIOS Története és Fejlődése

A NetBIOS története szorosan összefonódik a személyi számítógépek és a helyi hálózatok (LAN) fejlődésével. Amikor az IBM bevezette a PC Network adaptert és szoftvert, szükség volt egy szabványos módszerre, amellyel az alkalmazások kommunikálhatnak egymással a hálózaton keresztül. Ezt a feladatot látta el a NetBIOS. Kezdetben a NetBIOS egyaránt definiálta az API-t és az alapul szolgáló protokollokat. Később azonban a protokoll részt különválasztották az API-tól.

Az IBM NetBIOS API-ja hamar népszerűvé vált, különösen a Microsoft számára, amely a saját hálózati megoldásaiba, például a LAN Managerbe és később a Windows NT-be integrálta. A NetBIOS API-t támogató protokollok közé tartozott a NetBEUI (NetBIOS Extended User Interface), amely egy gyors, de nem útválasztott protokoll volt, így csak kisebb, szegmentálatlan hálózatokban volt hatékony. Az igazi áttörést a NetBIOS számára a TCP/IP protokollokkal való integráció hozta el, ami lehetővé tette a NetBIOS szolgáltatások működését útválasztott, nagyméretű hálózatokon, beleértve az internetet is. Ezt a megoldást NetBIOS over TCP/IP (NBT) néven ismerjük.

A NetBIOS népszerűségének csúcsát az 1990-es években élte, amikor a Windows 95, Windows 98 és Windows NT operációs rendszerek széles körben elterjedtek. Ezek az operációs rendszerek nagymértékben támaszkodtak a NetBIOS-ra a fájlmegosztás, nyomtatómegosztás és más hálózati szolgáltatások biztosításához. Azonban az internet térnyerésével és a DNS (Domain Name System) alapú névtérfeloldás előretörésével a NetBIOS fokozatosan elvesztette központi szerepét, bár a kompatibilitás és az örökölt rendszerek miatt a mai napig megtalálható a Windows operációs rendszerekben.

A NetBIOS Szolgáltatások Alapjai

A NetBIOS API három fő szolgáltatást kínál az alkalmazások számára, amelyek lehetővé teszik a hálózati kommunikációt:

1. Névszolgáltatás (Name Service): Ez a szolgáltatás felelős a hálózati erőforrások (számítógépek, felhasználók, szolgáltatások) egyedi azonosításáért. Minden NetBIOS-t használó eszköz regisztrál egy vagy több egyedi nevet a hálózaton. Ez a név egy 16 bájtos karakterlánc, amelyből az utolsó bájt (a 16. bájt) speciális jelentőséggel bír, és az erőforrás típusát jelzi. A névszolgáltatás lehetővé teszi a nevek regisztrálását, feloldását (név alapján IP-cím vagy MAC-cím lekérdezése) és konfliktuskezelését.
2. Datagram Szolgáltatás (Datagram Service): Ez a szolgáltatás lehetővé teszi a kis méretű, megbízhatatlan, kapcsolat nélküli üzenetek küldését a hálózaton. A datagramok broadcast üzenetként is küldhetők, azaz a hálózat összes eszközének, vagy unicast üzenetként egy adott célállomásnak. Mivel kapcsolat nélküli protokollról van szó, nincs garancia az üzenetek kézbesítésére, sorrendjére vagy duplikációjának elkerülésére. Tipikus felhasználása a hálózati böngészéshez vagy a szolgáltatások felderítéséhez szükséges broadcast üzenetek küldése.
3. Munkamenet Szolgáltatás (Session Service): Ez a szolgáltatás megbízható, kapcsolat-orientált kommunikációt biztosít két NetBIOS név között. Miután egy munkamenet létrejött, az alkalmazások megbízhatóan küldhetnek és fogadhatnak adatokat. Ez a szolgáltatás biztosítja az adatok sorrendiségét, hibajavítását és áramlásvezérlését. A fájlmegosztás és a nyomtatómegosztás tipikusan a munkamenet szolgáltatásra épül.

Ezen szolgáltatások együttesen biztosítják azt az alapot, amelyre a magasabb szintű hálózati alkalmazások épülhetnek, lehetővé téve a felhasználók és alkalmazások közötti zökkenőmentes interakciót egy helyi hálózaton belül.

NetBIOS Over TCP/IP (NBT) Részletes Magyarázata

Ahogy a TCP/IP vált a hálózati kommunikáció domináns protokolljává, szükségessé vált, hogy a NetBIOS szolgáltatások is képesek legyenek ezen a protokollon keresztül működni. Ez a képesség biztosította a NetBIOS számára a túlélést a nagyméretű, útválasztott hálózatokban, sőt, az interneten is. Az NBT (NetBIOS over TCP/IP) specifikáció (RFC 1001 és RFC 1002) írja le, hogyan képeződnek le a NetBIOS szolgáltatások a TCP/IP protokollokra.

Az NBT a NetBIOS névszolgáltatást, datagram szolgáltatást és munkamenet szolgáltatást a következő TCP/UDP portokra képezi le:

A legfontosabb és legkomplexebb része az NBT-nek a névfeloldás, amely biztosítja, hogy a NetBIOS nevek hozzárendelhetők legyenek IP-címekhez. Ez kulcsfontosságú a kommunikációhoz egy TCP/IP hálózaton. Az NBT többféle névfeloldási módszert támogat, amelyeket „node type”-ként ismerünk:

• B-node (Broadcast node): A névfeloldás teljes mértékben broadcast üzenetekre támaszkodik. Amikor egy gép fel akar oldani egy nevet, broadcast üzenetet küld a hálózaton, és várja a választ attól a géptől, amelynek a neve megegyezik a keresettel. Egyszerű, de nem skálázható és nem működik útválasztott hálózatokon (routerek blokkolják a broadcast forgalmat).
• P-node (Point-to-point node): A névfeloldás egy központi szerverre, a WINS (Windows Internet Name Service) szerverre támaszkodik. A kliensek direktben kommunikálnak a WINS szerverrel a névfeloldás céljából. Ez kiküszöböli a broadcast forgalmat és lehetővé teszi a névfeloldást útválasztott hálózatokon is.
• M-node (Mixed node): A B-node és P-node kombinációja. Először broadcast üzenetet küld a név feloldására. Ha ez sikertelen, akkor fordul a WINS szerverhez.
• H-node (Hybrid node): A P-node és B-node kombinációja, de fordított sorrendben. Először a WINS szerverhez fordul. Ha ez sikertelen, akkor broadcast üzenetet küld. Ez a leggyakoribb és ajánlott node típus a modern (bár már elavultnak számító) NetBIOS környezetekben, mivel minimalizálja a broadcast forgalmat, de biztosítja a feloldást WINS szerver hiányában is a helyi szegmensen.

WINS Szerver Működése és Jelentősége

A WINS (Windows Internet Name Service) egy kulcsfontosságú komponens volt a NetBIOS over TCP/IP környezetekben, különösen a nagyobb, útválasztott hálózatokban. A WINS szerver egy dinamikus adatbázist tart fenn a NetBIOS nevekről és a hozzájuk tartozó IP-címekről. Amikor egy NetBIOS-képes gép elindul, regisztrálja a nevét a WINS szerveren. Amikor egy másik gép fel akar oldani egy NetBIOS nevet, lekérdezi a WINS szervert. Ez a centralizált névfeloldás jelentősen csökkenti a hálózati broadcast forgalmat, és lehetővé teszi a NetBIOS alapú kommunikációt különböző alhálózatok között.

A WINS szerverek képesek replikálni az adatbázisukat egymás között, biztosítva a redundanciát és a konzisztenciát egy elosztott környezetben. Bár a WINS forradalmi volt a maga idejében, a DNS (Domain Name System) megjelenésével és elterjedésével, amely hierarchikus, skálázható és az internet alapját képezi, a WINS szerepe fokozatosan csökkent. A modern Windows tartományok már DNS-re támaszkodnak a névfeloldáshoz, és a WINS-t legfeljebb örökölt rendszerekkel való kompatibilitás fenntartására használják.

A NetBIOS Névfeloldási Folyamata Lépésről Lépésre

A NetBIOS névfeloldás egy alapvető folyamat, amely lehetővé teszi a hálózati eszközök számára, hogy egymást megtalálják és kommunikáljanak. Tekintsük át a H-node típusú feloldás lépéseit, amely a leggyakoribb konfiguráció volt:

1. Kliens kérés: Egy kliens alkalmazás megpróbál csatlakozni egy hálózati erőforráshoz (pl. fájlmegosztáshoz) egy NetBIOS név alapján (pl. \\SERVER01).
2. WINS lekérdezés: A kliens elsőként a konfigurált WINS szerverhez fordul, és lekérdezi a „SERVER01” névhez tartozó IP-címet.
3. WINS válasz:
   • Ha a WINS szerver megtalálja a nevet az adatbázisában, visszaküldi a hozzá tartozó IP-címet a kliensnek. A feloldás sikeres, és a kommunikáció megkezdődhet az IP-cím alapján.
   • Ha a WINS szerver nem találja a nevet, vagy nem elérhető, a kliens továbblép a következő lépésre.
4. Broadcast lekérdezés: Ha a WINS lekérdezés sikertelen volt, a kliens broadcast üzenetet küld a helyi alhálózaton a 137-es UDP porton, megkérdezve, hogy ki rendelkezik a „SERVER01” névvel.
5. Célgép válasza: Ha egy gép a helyi alhálózaton rendelkezik a „SERVER01” névvel, válaszol a broadcast üzenetre a saját IP-címével.
6. LMHOSTS fájl ellenőrzés: Ha a broadcast lekérdezés sem hozott eredményt, a kliens ellenőrzi a helyi LMHOSTS fájlt. Ez egy statikus szöveges fájl (hasonlóan a HOSTS fájlhoz), amely NetBIOS neveket és IP-címeket tartalmaz. Ha a név megtalálható benne, a feloldás sikeres.
7. DNS lekérdezés: Modern rendszerekben, ha az előző lépések sikertelenek, a rendszer megpróbálja a NetBIOS nevet DNS néven feloldani (pl. „SERVER01” -> „SERVER01.domain.local”). Ez nem tisztán NetBIOS feloldás, hanem a rendszer DNS képességét használja fel a NetBIOS név kiegészítésére.

Ez a lépcsőzetes folyamat biztosította a rugalmasságot és a hibatűrést a NetBIOS névfeloldásban, bár a komplexitása és a broadcast forgalom lehetősége miatt a DNS sokkal hatékonyabb megoldást kínál nagyobb hálózatokban.

NetBIOS és SMB/CIFS Kapcsolata

A NetBIOS, bár önmagában csak egy API és egy szolgáltatáscsomag, szorosan összefonódott egy másik kulcsfontosságú protokollal: az SMB (Server Message Block) protokollal, amelyet később a Microsoft a CIFS (Common Internet File System) néven is népszerűsített. Az SMB a Windows operációs rendszerekben használt alapvető protokoll a fájl-, nyomtató- és egyéb erőforrás-megosztáshoz.

Eredetileg az SMB a NetBIOS munkamenet szolgáltatására (139-es TCP port) épült. Ez azt jelentette, hogy az SMB kommunikációhoz először egy NetBIOS munkamenetet kellett létrehozni a két gép között. Amikor egy felhasználó megpróbált hozzáférni egy hálózati megosztáshoz (pl. \\SERVER\SHARE), a rendszer a NetBIOS névszolgáltatást használta a „SERVER” nevének IP-címre való feloldására, majd a NetBIOS munkamenet szolgáltatást használta a kapcsolat felépítésére a 139-es TCP porton keresztül. Ezt követően az SMB protokollon keresztül valósult meg a tényleges fájlhozzáférés.

Azonban az internet térnyerésével és a tűzfalak elterjedésével a 139-es porton keresztüli kommunikáció problémássá vált. A Microsoft ezért bevezette az SMB over TCP/IP (SMB Direct) megoldást, amely lehetővé teszi az SMB kommunikációt közvetlenül a TCP/IP protokollon keresztül, anélkül, hogy először NetBIOS munkamenetet kellene létesíteni. Ez a megoldás a 445-ös TCP portot használja. Ez a változás jelentős lépés volt a NetBIOS-függőség csökkentésében, és lehetővé tette az SMB számára, hogy hatékonyabban működjön útválasztott hálózatokban és az interneten keresztül.

Bár az SMB ma már túlnyomórészt a 445-ös porton keresztül működik, a 139-es port továbbra is aktív lehet régebbi rendszerek vagy kompatibilitási okok miatt. Fontos megérteni, hogy míg a NetBIOS az alapvető hálózati „térképet” és kommunikációs csatornát biztosította, az SMB volt az, ami a tényleges „tartalmat”, azaz a fájlmegosztást és erőforrás-hozzáférést szállította ezen a csatornán keresztül.

NetBIOS Nevek és Azok Típusai (16. Bájt Jelentősége)

A NetBIOS nevek egyedi azonosítók a hálózaton, és egy 16 bájtos karakterláncból állnak. Az első 15 bájt a tényleges alfanumerikus név, amelyet a felhasználók vagy rendszergazdák adnak az erőforrásnak (pl. „SERVER01”, „MYPC”). A 16. bájt azonban speciális jelentőséggel bír: ez a bájt jelzi az erőforrás vagy szolgáltatás típusát, amely regisztrálta a nevet. Ez a megkülönböztetés kulcsfontosságú a NetBIOS névszolgáltatás működéséhez, mivel lehetővé teszi, hogy egy adott gép több különböző szolgáltatást is futtasson, mindegyiket egyedi NetBIOS névvel és 16. bájt azonosítóval.

Néhány példa a 16. bájt értékekre és jelentésükre:

Ez a 16. bájt teszi lehetővé, hogy például egy gép nevéhez (pl. „PC01”) több NetBIOS név is tartozzon (pl. „PC01<00>” mint munkaállomás, „PC01<20>” mint fájlszerver, „USERNAME<03>” mint üzenetküldő felhasználó). Amikor egy kliens egy adott szolgáltatásra keres (pl. egy fájlmegosztásra), akkor a 16. bájt segítségével pontosan a megfelelő szolgáltatást tudja megtalálni a hálózaton, még akkor is, ha több szolgáltatás is fut ugyanazon a gépen.

A NetBIOS nevek egyedi azonosítók a hálózaton belül, és nem tévesztendők össze a DNS nevekkel. Míg a DNS nevek hierarchikusak (pl. server.example.com), a NetBIOS nevek lapos névtérben működnek, ami egy másik ok volt a skálázhatósági problémákra nagyobb hálózatokban.

Munkacsoportok és Tartományok NetBIOS Kontextusban

A NetBIOS alapvetően a munkacsoport (Workgroup) koncepciójára épült. Egy munkacsoport egy logikai csoportja a számítógépeknek egy helyi hálózaton, amelyek ugyanazt a munkacsoport nevet használják. A munkacsoport tagjai egymást NetBIOS nevek alapján találják meg, és megoszthatnak erőforrásokat. A munkacsoportok peer-to-peer jellegűek, nincs központi felügyelet vagy hitelesítés. A hálózati böngészés (Network Browsing) folyamata, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy lássák a hálózaton elérhető megosztott erőforrásokat, nagymértékben a NetBIOS datagram és névszolgáltatásra támaszkodott.

A munkacsoporton belüli hálózati böngészéshez egy úgynevezett Master Browser gép felel, amely egy listát tart fenn a munkacsoportban lévő összes számítógépről és megosztásról. Ezt a listát a többi gép rendszeres időközönként lekérdezi. A Master Browser választása egy választási folyamat (Browser Election) során történik, amelyben a NetBIOS datagram szolgáltatás játszik szerepet. Ez a mechanizmus egyszerű volt kisebb hálózatokban, de gyakran okozott problémákat, például inkonzisztens böngészőlistákat vagy a Master Browser elvesztését.

A Microsoft a Windows NT operációs rendszerrel bevezette a tartomány (Domain) koncepcióját, amely egy központilag kezelt hálózati környezetet biztosított. Bár a tartományok alapja a NetBIOS volt, bevezették a tartományvezérlőket (Domain Controllers), amelyek központosított hitelesítést, jogosultságkezelést és erőforrás-felügyeletet biztosítottak. A tartományvezérlők is használtak NetBIOS neveket, és a 16. bájt segítségével különböztették meg magukat a többi géptől (pl. 1Ch a tartománycsoport nevére). A tartományok nagymértékben támaszkodtak a WINS szerverekre a névfeloldáshoz a tartományon belül és a tartományok közötti kommunikációhoz.

A NetBIOS munkacsoportok és tartományok koncepciója volt az alapja a Windows hálózatoknak, mielőtt az Active Directory és a DNS vált volna a domináns architektúrává. Bár az Active Directory ma már DNS-re épül, a régebbi Windows rendszerek és alkalmazások esetében a NetBIOS munkacsoportok és tartományok koncepciója továbbra is releváns lehet.

NetBIOS Biztonsági Kockázatok és Sebezhetőségek

A NetBIOS, mint egy régebbi hálózati technológia, számos biztonsági kockázatot és sebezhetőséget hordozott magában, amelyek kihasználhatók voltak rosszindulatú támadók által. Ezek a kockázatok nagyrészt a protokoll tervezési sajátosságaiból és abból adódtak, hogy eredetileg zárt, megbízható helyi hálózatokra tervezték, nem pedig az internetre.

• Információfelderítés (Enumeration): A NetBIOS névszolgáltatás, különösen a broadcast alapú működése, lehetővé tette a támadók számára, hogy könnyedén felderítsék a hálózaton lévő számítógépek neveit, felhasználói neveket és a rajtuk futó szolgáltatásokat. Eszközök, mint a `nbtstat` parancs vagy a NetBIOS scanner szoftverek, könnyedén kinyerhettek értékes információkat, mint például a gépek NetBIOS nevei, a regisztrált szolgáltatások (pl. fájlmegosztás), és a munkacsoport/tartomány nevek. Ezek az információk alapul szolgálhatnak későbbi, célzott támadásokhoz.
• Jelszó kitalálás (Brute-force és Dictionary Attacks): A NetBIOS munkamenet szolgáltatásra épülő SMB megosztások gyakran gyenge jelszavakkal vagy alapértelmezett hitelesítési beállításokkal rendelkeztek. Mivel a NetBIOS API nem tartalmazott beépített védelmet a jelszó kitalálás ellen, a támadók automatizált eszközökkel próbálkozhattak jelszavakkal, amíg sikeresen be nem jutottak egy megosztásra.
• Null munkamenet (Null Session): Ez az egyik leghírhedtebb NetBIOS sebezhetőség. A Windows NT rendszerekben a NetBIOS munkamenet szolgáltatás lehetővé tette egy anonim („null”) munkamenet létrehozását a 139-es TCP porton keresztül. Ez a munkamenet, bár nem adott teljes jogosultságot, lehetővé tette, hogy a támadó bizonyos információkat lekérdezzen a rendszerről, például felhasználói listákat, csoport tagságokat, megosztott erőforrásokat és a rendszergazdai fiók nevét. Ez az információ felhasználható volt későbbi, célzottabb támadásokhoz, például jelszó kitaláláshoz vagy jogosultság emeléshez. Bár a Microsoft később korlátozta a null munkamenetek képességeit, a sebezhetőség hosszú ideig fennállt.
• Man-in-the-Middle (MITM) Támadások: A NetBIOS broadcast alapú névfeloldása sebezhetővé tette a hálózatot az MITM támadásokkal szemben. Egy támadó gép meghamisíthatja a NetBIOS névfeloldási válaszokat, és elhiteti a klienssel, hogy ő a keresett erőforrás (pl. fájlszerver). Ezt követően a támadó lehallgathatja vagy módosíthatja a kliens és a valódi szerver közötti kommunikációt. Ilyen támadásokat gyakran használtak a jelszavak vagy más érzékeny adatok megszerzésére.
• NetBIOS Name Service (NBNS) Spoofing: A 137-es UDP porton zajló NBNS protokoll alapvetően nem rendelkezett hitelesítéssel. Egy támadó, aki hozzáfér a hálózathoz, képes lehet hamis NBNS válaszokat küldeni a névfeloldási kérésekre, átirányítva a klienseket rosszindulatú szerverekre.

A NetBIOS alapvető tervezési filozófiája, amely a helyi hálózatok megbízhatóságára épült, súlyos biztonsági hiányosságokat eredményezett a nyitott és ellenséges internetes környezetben, ami a protokoll fokozatos elhagyásához és a DNS-alapú, biztonságosabb alternatívák előtérbe kerüléséhez vezetett.

Ezen kockázatok miatt a legtöbb modern hálózati környezetben erősen ajánlott a NetBIOS kikapcsolása, különösen az internet felé néző interfészeken, és a DNS-alapú névfeloldás és az SMB 445-ös porton keresztüli használata.

NetBIOS Kikapcsolása és Miért Érdemes

A fentebb említett biztonsági kockázatok és a protokoll elavultsága miatt a NetBIOS kikapcsolása a legtöbb modern hálózati környezetben egy erősen ajánlott biztonsági gyakorlat. Bár a Windows operációs rendszerek alapértelmezetten engedélyezik a NetBIOS-t a hálózati adaptereken a visszamenőleges kompatibilitás érdekében, számos esetben biztonsági rést jelenthet.

Miért érdemes kikapcsolni a NetBIOS-t?

• Biztonsági kockázatok csökkentése: A NetBIOS számos sebezhetőséget hordoz, amelyek kihasználhatók információszerzésre, jelszó kitalálásra, null munkamenetek létrehozására és MITM támadásokra. A kikapcsolásukkal jelentősen csökkenthető a támadási felület.
• Broadcast forgalom csökkentése: Különösen a B-node és M-node típusú NetBIOS névfeloldás jelentős broadcast forgalmat generálhat a hálózaton. Ez feleslegesen terheli a hálózatot, és csökkentheti annak teljesítményét. A kikapcsolásával tisztább, hatékonyabb hálózati forgalom érhető el.
• Modern protokollok előnyben részesítése: A DNS és az Active Directory sokkal robusztusabb, skálázhatóbb és biztonságosabb névfeloldási és címtárszolgáltatást nyújt. A NetBIOS kikapcsolásával a rendszerek kénytelenek lesznek a modern, TCP/IP-alapú megoldásokra támaszkodni.
• Tűzfal szabályok egyszerűsítése: Ha a NetBIOS engedélyezve van, a tűzfalaknak a 137, 138 és 139-es portokat is kezelniük kell. A kikapcsolásával ezek a portok lezárhatók, egyszerűsítve a tűzfal konfigurációt és csökkentve a nyitott portok számát.

Hogyan lehet kikapcsolni a NetBIOS-t?

Windows operációs rendszerekben a NetBIOS over TCP/IP (NBT) letiltható minden egyes hálózati adapteren. Ennek lépései:

1. Nyissa meg a Hálózati és megosztási központot (Network and Sharing Center).
2. Kattintson az „Adapterbeállítások módosítása” (Change adapter settings) linkre.
3. Kattintson jobb gombbal a kívánt hálózati adapterre (pl. Ethernet, Wi-Fi), majd válassza a „Tulajdonságok” (Properties) lehetőséget.
4. Keresse meg az „Internet Protocol Version 4 (TCP/IPv4)” bejegyzést, jelölje ki, majd kattintson a „Tulajdonságok” gombra.
5. Kattintson az „Speciális…” (Advanced…) gombra.
6. A megjelenő ablakban válassza a „WINS” fület.
7. Jelölje be a „NetBIOS kikapcsolása TCP/IP-n keresztül” (Disable NetBIOS over TCP/IP) opciót.
8. Kattintson az „OK” gombokra a beállítások mentéséhez.

Fontos megjegyezni, hogy mielőtt kikapcsolná a NetBIOS-t, győződjön meg arról, hogy a hálózatban nincsenek olyan régi alkalmazások vagy eszközök, amelyek kizárólag NetBIOS-ra támaszkodnak a kommunikációhoz. Modern Active Directory tartományokban a NetBIOS letiltása általában biztonságos, mivel a tartományvezérlők és kliensek DNS-t használnak a névfeloldáshoz.

Modern Alternatívák és a NetBIOS Hanyatlása

A NetBIOS hanyatlása elkerülhetetlen volt a hálózati technológiák fejlődésével és az internet robbanásszerű terjedésével. A DNS (Domain Name System) és az Active Directory megjelenése és dominanciája jelentette a NetBIOS végleges háttérbe szorulását.

DNS (Domain Name System)

A DNS egy hierarchikus, elosztott névfeloldási rendszer, amelyet az internet alapjaként fejlesztettek ki. Ellentétben a NetBIOS lapos névterével, a DNS egy fát alkotó struktúrában szervezi a neveket (pl. www.example.com). A DNS számos előnnyel rendelkezik a NetBIOS-szal szemben:

• Skálázhatóság: A DNS globálisan skálázható, és képes kezelni az interneten található több milliárd host nevet.
• Hierarchia: A hierarchikus felépítés egyszerűsíti a névkezelést és a delegálást.
• Megbízhatóság: A DNS redundáns szerverekre támaszkodik, amelyek biztosítják a magas rendelkezésre állást.
• Biztonság: Bár a DNS-nek is vannak biztonsági kihívásai, az olyan kiegészítések, mint a DNSSEC (DNS Security Extensions), növelik a biztonságát.
• Integráció: A DNS szerves része az internet infrastruktúrájának és a modern hálózati protokolloknak.

A Windows operációs rendszerek és az Active Directory ma már kizárólag DNS-re támaszkodnak a névfeloldáshoz. Amikor egy Windows kliens csatlakozik egy Active Directory tartományhoz, regisztrálja a DNS nevét a tartomány DNS szervereiben, és minden erőforrás-hozzáférés DNS alapú névfeloldással történik.

Active Directory

Az Active Directory a Microsoft címtárszolgáltatása, amelyet a Windows 2000 Serverrel vezettek be. Ez egy hierarchikus adatbázis, amely a hálózati erőforrásokról (felhasználók, számítógépek, nyomtatók, szolgáltatások) tárol információkat, és központosított hitelesítést, jogosultságkezelést és felügyeletet biztosít. Az Active Directory teljes mértékben DNS-re épül a névfeloldáshoz és a szolgáltatáslokációhoz. Például, amikor egy kliens megkeresi a tartományvezérlőt, DNS SRV (Service Location) rekordokat használ a tartományvezérlő IP-címének felderítésére.

Az Active Directory megoldotta a NetBIOS tartományok skálázhatósági és felügyeleti korlátait, és a modern vállalati hálózatok alapjává vált. Bár az Active Directory is tartalmazhat WINS integrációt a visszamenőleges kompatibilitás érdekében, ez már nem alapvető komponens, és fokozatosan kivezetésre kerül.

IPv6 és a Jövő

Az IPv6 (Internet Protocol Version 6) az internet protokolljának következő generációja, amely a kimerülő IPv4 címterek problémáját hivatott orvosolni. Az IPv6 tervezésénél már kizárólag a DNS-re támaszkodtak a névfeloldáshoz, és a NetBIOS-nak nincs natív támogatása az IPv6 környezetben. Ez tovább erősíti a NetBIOS elavulását és a DNS dominanciáját.

Összefoglalva, a NetBIOS egy fontos lépcsőfok volt a hálózati kommunikáció fejlődésében, amely lehetővé tette a korai Windows hálózatok működését. Azonban korlátai, különösen a skálázhatóság és a biztonság terén, elkerülhetetlenné tették a DNS és az Active Directory alapú megoldások térnyerését. Bár a NetBIOS nyomai még megtalálhatók a modern rendszerekben a kompatibilitás érdekében, aktív használata drámaian csökkent, és a jövő a DNS-alapú, biztonságos és skálázható hálózati architektúráké.