Kifejezés:GIF
Szinonimák: Nincs szinonim kifejezés!
Jelentés: Graphic Interchange Format - grafikus állományformátum raszteres képeknek, valamint animációk tárolására. Maximálisan 256 színárnyalat tárolására alkalmas veszteséges formátum.
Az első, 1987-ben kiadott verzió a „87a” verzió volt. 1989-ben jelentette meg a CompuServe ennek egy továbbfejlesztett verzióját, a „89a”-t. Ez az új verzió már lehetővé tette többek között az animáció létrehozását azáltal, hogy több képet volt képes egy képfájlban eltárolni. A GIF fájlformátum verzióját a fájl első 6 bájtjának segítségével úgy lehet megállapítani, hogy azokat ASCII jelekként értelmezzük és megvizsgáljuk, hogy a GIF87a illetve GIF89a sztringet tartalmazza-e.
A ma már közismert Lempel - Ziw ( LZW ) tömörítő algoritmust használja. Az algoritmus azon alapul, hogy a kép készítésekor az adott program egy speciális "szótárt" hoz létre, amelyben néhány, a képre nagyon jellemző pixelsorozatot egy - egy kóddal lát el. Ez a szótár belekerül a GIF fileba, és később csak a kódjukat írja le a program. Felolvasásuk "kiszótárazással" történik, vagyis a megjelenítõ program a szótár alapján behelyettesít.
A formátummal maximum nagyjából 50%-os tömörítést lehet elérni, de a leggyakoribb 60-70% körül van. Hátránya, hogy maximum 256 színû képeket lehet vele letárolni.